Itt is én vagyok:

IndaFotó - Kalti képei

Mi mondtuk:

2010.03.10. 18:47 Kalti

Miért pont Mercedes?

Címkék: csiga merci merga

12-13 éves koromban azt mondtam, hogy a francnak se kéne merga, az túl hivalkodó, nagypapás, sose vennék. 17,5 éves koromban elkezdtem a vezetői engedélyem felé vezető úton topogni, eljutottam a rutinpályáig. 

Ekkor kaptam egy listát, nevekkel, autótípusokkal, telefonszámokkal és talákozási helyekkel - pontosabban tanpályákkal. A mercis csak véletlenül esett bele. Úgy voltam vele, mindegy, min tanulok meg vezetni, ugyanúgy működik az összes, leszartam, hogy hosszú vagy rövid, benzines vagy dízel, legyen pedálja, kormánya, meg négy kereke. Felhívtam ha jól emlékszem egy Puntóst, egy Clióst, meg talán az Swiftest, a Mergát valamiért a végére hagytam. Szimpatikus hang a telefon másik végén, igen, ráérek, két hét múlva tudok kezdeni, persze, majd lebeszéljük. Így kerültem egy Mercibe. 

Láttam már előtte, egyből megismertem: nem sok 190D szaladgál Csigavéres táblával a tetején, és matricákkal az oldalán. Itt ott rozsdállot, lógott kicsit a lökös, hiányoztak díszlécek, de nem igazán érdekelt. Beültem, bent, ha lehet még rosszabb. Óra szerint 260 ezer ha jól emlékszem, de mintha Gyuri - az oktatóm - azt mondta volna, hogy ez nála szaladt bele, előtte ki tudja mennyit ment. 4-500 ezer közé saccoltam az össz futásteljesítményt, ennek felét tanuló autóként, tehát kapott ez mindent, csak szeretet nem. Az ajtóbehúzót lekönyökölte egy elődöm, az indexkapcsoló visszahúzópöcke is már a múlté egy agresszívan irányt jelző tanulónak hála. a váltó kopott, a mászerfal kicsit repedt, az üléseken valami Homasitás, szürke-fekete sárkányos huzat. És kosz. Meg kosz. Beültem a kicsit nyikorgó, kcisit kiült, de még mindig kényelmes ülésbe és akkor jöttem rá, mitől lehet szeretni egy Mercit.

Áll a Birodalmi Csillag az orrán. Fehér tepsi, a végén ágaskodik a Mercedes csillag, bent kicsit lelakott, mégis otthonos, kopakt mérete ellenére tűrhető hely. Aztán jöttek persze a meglepetések. Csak egy bajuszkapcsoló van? Azzal törlök-villogok? Hö? A két oldalon különböző lehet a levegő hőmérséklete? Hö? 86-os volt, ha jól emlékszem. 2 literes szívódé, 4 gangos váltóval, kőkemény kuplunggal. Lógott a bele szegény autónak, szar volt a kuplung munkahenger, ezért időnként duplán kellett kuplungolni, mert eleresztette a nyomást. Az indexet nekem kellett visszahúzni, az elakadásjelzőt el kellett felejteni, mert beragadhatott a kapcsolója - imádkoztam érte, hogy majd a mászaki ellenőrzésen ne kelljen használnom a rutinvizsgám elején. Zörgött mindene, lógott az egész bele, mégis volt benne valami, ahogy toltam magam előtt a célkeresztet, tekertem az óriási kormányt, indexeltem az egyetlen bajuszkapcsolóval... Valami Merci szerű.

Azt éreztem, hogy ez elmegy legalább még 300 ezret, minimális törődéssel. És hiába véres a torka, ment, megállt, kanyarodott, nem jöttek ijesztő hangok sehonnan. Elképzeltem milyen lehet ugyanez az érzés újként, nagyobbként. Akkor jöttem rá, hogy kell nekem egy Merci. Nagy, kocka. És ha már, akkor automata, nagy motorral. Azóta csorgatom a nyálamat egy jó kis W124-esre. Az ésszerűség miatt 300D-re, naná. 

Most megyek, berakom az Astrát a garázsba és megsimogatom, hogy ne higgye, hogy nem szeretem. Mert szeretem nagyon is. Csak hát nem áll a csillag az elején. 

Szólj hozzá!

2010.03.01. 20:37 Kalti

A dilis nő

Lady GaGa-ra sok minden mondható, csak az nem, hogy szürke esetleg unalmas lenne. Táncával, hajával, sminkjével, ruháival mindig kitűnik a tömegből, tetszést, ellenszenvet vált ki, amivel el is éri a célját: beszélnek, írnak róla, nem tudnak mellette szó nélkül elmenni. 

Elég gyakran mászkálok YouTube-on, természetesen figyelem a Related Videos boxot is. 10-ből nagyjából 6 videónál ott van a rilétedvideoz közt a Bad Romance. Olyanoknál is, ahol az ember nem várná. Rohadtul érdekelt már, hogy mennyi a nézettsége, hát tessék, ennyi: 

132,983,602

Szép szám, mi? 2009. november 23 óta. Az 98 napot jelent, ezt visszaosztva napi 1,356,975 letöltést kapunk. Brutális. És akkor, hogy kerek legyen a poszt, itt van a videó: 

Szólj hozzá!

2010.02.27. 22:08 Kalti

Nyuszika visszavág

 A videót Dia ajánlotta, valóban hatalmas. Érdemes még nézelődni egyébként a Pixar videói között, van pár igen jó. 

 


szólj hozzá: Presto (Bűvész vs. Nyúl)

Szólj hozzá!

2010.02.22. 16:58 Kalti

3. nagyszervíz

 Túl van ezen is a Sárga. Jelentem, hibátlanul. 

Egyetlen probléma van - az viszont visszatérő. Egy futóműállítás megint befigyelt, ennek hála ismét szépen egyenesen megy, zéró a kormányon ellenirányban kifejtett erőszükséglet. Legkésőbb a 100 ezresnél újra találkozunk. 

Szólj hozzá!

2010.02.22. 16:55 Kalti

Ezek vezetnek... Magyarország, én így szeretlek

 A hatalmas mennyiségű elcsalt és összelopott pénzből nem futja beszédtechnika tanárra? Vagy egy A/4-es lapra, amire leírják és felolvassák a szöveget? Nézzétek, hallgassátok. 

 

Szólj hozzá!

2010.02.21. 16:02 Kalti

Error van macisajt

A címhez kapcsolódik egy számunkra kellemes sztori, gyorsan elmesélem. Vizitúrán csorogtuk egyszer valamelyik kis folyón, elég rendesen szétszakadt a flotta, volt rá időnk, meg alkamunk is bőven. KÉt hajót összefogtunk, mindenki szétdobta az összes végtagját, amikor... Egyszer csak motorzúgást hallottunk. Feküdtünk tovább. BAZDMEG! ERROR VAN MACISAJT. A kanyarból kicsapódott egy orrát az égnek tartó motorcsónak. Ilyen gyors kötelékbontást és iránybaállást még nem produkált senki a vizitúra történelmében, mint mi. A  borulástól persze megmenkültünk, a hullámokon jót ugráltunk, naná. 

De amiért valójában error van most: találtam egy embeddálhatatlan videót youtube-on. Leszakad az agyam. Szóval a videót most nem mutatom meg. 

Szólj hozzá!

2010.02.17. 18:34 Kalti

Újra Swift, rögtön kettő

 Apu és öcsém ma vásárolni voltak a METRO-ban, gondolom öcsém találta a Swift modelleket. És aljas módon lenyúlta a kéket. Biztos félt, hogy összetöröm.

Nem a kidolgozásuk miatt lettek megvéve, hiszen az közelít a katasztrifálishoz. Jól áll neki a távolság, onnan nem látszanak a ónagy hibák. Összhatásban azonban mégis jó ránézni, pláne, hogy eddig nem találkoztam ezzel a modellel a modellpiacon. És a legjobb: hátrhúzás után kilőőőő.   

Szólj hozzá!

2010.02.17. 17:16 Kalti

Jóféle videók

Az utóbbi időben két hatalmas videóba is belefutottam. Az egyik ad a kockáknak, a másik pedig egy khm.. Vakvágányra tévedt estéből kiinduló sztorit dolgoz fel. A legszebb, hogy ahhoz képest, hogy poén videók és oltári faszságnak készült mindkettő, nagyon is jó zenék lettek. De tényleg. 

A kockás videóért köszi Sapinak, a másikat pedig valamelyik barátom személyes üzenetéből vadásztam, de már nem emlékszem kiéből. Szóval köszi.

Ja, minimális angoltudás azért szükséges.  
(feliratért katt a videó elem jobb alsó fülére, ott a felugró menüben válasszátok a legfelsőt)

Szólj hozzá!

2010.02.10. 17:09 Kalti

Hablahablahabla

 

24 komment

2010.02.07. 16:23 Kalti

Kilencvenszertízaharmadikon

Címkék: béla opel astra ivb

Kerek számhoz érkezett szeretett Bélám, mostmár ugyanannyi ezer km van benne, ahány lóerőt mozgosítani képes az 1,4-es erőmű. Micsoda fondorlatos megfogalmazása annak, hogy 90 ezer km van benne.

A következő hetekben ellátogat majd szervízbe is, hiszen 90 ezer km-nél aktuálissá válik egy vezérlés- és olajcsere. Bízom benne, hogy minden más rendben lesz, majd talán a kézifék bowdenen kéne húzni egy kicsit. 

Szűk 5 ezer km került bele amióta nálam van, megjártuk az ország egy részét, kényelemben, csendben. Szeretem. Sose gondoltam, hogy ennyire meg fogok kedvelni egy 1,4-es Astrát. 

Rájöttem, hogy arányaiban rövidek a karjaim. Vagy hosszúak a lábaim. Ezért a legtöbb autóban hátratolt üléssel, de közel függőleges háttal kell ülnöm. Két hete rájöttem, hoyg tengelyirányban is állítható a kormányom... Szóval végre igazán kényelmesen ülhetek. 

2 komment

süti beállítások módosítása