Érezhet-e hiányt, és magányt az, aki nem tapasztalta még az ellenkezőjét? Hiszen, ha még nem tudjuk mi hiányzik igazán, csak szóbeszédekre építünk lehet, hogy téves kép hiányzik nekünk. És ha megkapjuk? Csalódunk.
Aki világ életében egyedül élt, sose volt társa, szerelme, barátja, párja, az nem biztos, hogy tudja, mi is hiányzik neki igazán. Lehet, hogy "csak" egy kutya, egy macska, akit becézgethet. És lehet, hogy ez neki elég is. Mi van ha mégsem ez kell neki? Mi van ha ez csak az álombilágában van így? Megkapja a kutyát a nagyitól, és ugyanúgy űrt érez magában. Mert neki nem "csak" egy kutya kell. De honnan tudhatná ezt, ha még nem tapasztalta milyen egy igazi társ?
Igazából nem tudom milyen felindulásból jött ez most ki belőlem. Tegnap a temetőben gondolkoztam ezen. Írtam mindezt úgy, hogy a párom, a társam, a szerelmem az ölemben ült. Perverz? Az. Beteg? Lehet.
További szép napot!
2007.10.29. 14:41
A címben említett elmélkedés életre kel
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://kalti.blog.hu/api/trackback/id/tr44211912
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Mi mondtuk: