kaltiBLOG

Még mielőtt bárki azt hinné, hogy gyógyíthatatlan Maserati buzi vagyok, az téved, én ennél jóval északibb márkáért rajongok, de ez egy másik poszt lesz. De a napokban megint a kezeim közé került pár kép az új Granturismo-ról, és a Quattroporte übersportverziójáról is láttam pár képet. Igazából kár hogy fekete, megöli a formát.




Igazából a korábbi Maserati poszt kiegészítése lenne ez, mivel tegnap olyan biológiai folyamatot indított el bennem a két autó, hogy annak már orvosi lexinokban is helye lenne.
Ránéz az ember az autóra, és a gyönyörű metszésű lámpák, az izgalmasan domborodó sárvédők, a szexisen lejtő motorháztető mind-mind azt követelik, hogy nézzük őket. Mit nézzük, faljuk fel a szemünkkel! Változzon az egész emberi test, szervezet hatalmas receptorrá, hogy a gyönyörű formát a lehető legtöbb ponton tudja fogadni, és tudjon vele érintkezni. Mint amikor az ember szerelmes. Ránéz, és azonnal nagyobbat dobbana szíve, és furcsán tekereg is, valószínűleg a felszabaduló endorfinnak lehet ehhez némi köze.

Alapjában véve messzemenőleg olaszautóellenes vagyok, azonban ha formáról van szó, nagyon nehezen lehet felülmúlni őket. Egy nemzet autóitól sem csinált még így a szervezetem. Bezzeg egy Maserati, egy Lamborghini, vagy az elérhetőbbek közül a Fiat Bravo. Gyönyörűek, és mind-mind beindítják a fennt említett biológiai folyamatokat.

Szívelégtelenség kezelésére azt hiszem a lehető legjobb módszer az olasz autók nézegetése.