Mielőtt elkezdeném; az előző posztban szereplő Samara 155 ezer forintért cserébe Dunaújvárosba került, használja egészséggel az új tulaj!

Kora délután kimentem - kimentünk - kocsival a vasútállomásra, aztán felvonatoztam Árpihoz. A nap furcsán csillant Ludwig fényszórójában...

Hazafele jövet leszállok a vonatról, kulcs a kézben, nyomom a nyitó gombot mint süket a csengőt. Mi az anyádér' nem nyílsz? Biztos én vagyok hülye, még mindig a bezár gombot nyomom néha a nyitás helyett... Közelebb megyek, már nézem is, hogy mit nyomok, de még mindig nem nyit ki. Kezdtem mérges lenni a Swiftre, meg a távirányítóra. Nem lehet, hogy szűk fél év alatt lemerül. Kinyitottam a kulccsal, becsüccsentem, kulcs a helyére gyújtáá... Hoppá, nincs gyújtás. Fél pillanat alatt átfutott az agyamon, hogy lemerült az aksi. Rápillantottam a bajuszkapcsló végére, naná, hogy tompított állásban állt a kapcsoló. Szóval mégse a nap csillogott furcsán a fényszóróban, tényleg égett... Nem mintha a vonatról bármit is tehettem volna ellene.

Mivel a család és szomszédság tagjai közül senki sem volt mobilizálható, kénytelen lettem volna várni anyura, amíg megjön a melóból, hazavisz a bikakábelért, aztán vissza a kocsihoz, hogy bebikázzuk. Nem volt kedvem bő egy órát ott ülni, kellett volna keresni valakit aki segít... Jött egy Trabi...Fiatal srác, öreg autóval, gondoltam lesz itt kábel. Hát nem volt. Amikor elmondtam mi a helyzet és milyen autó nem indul, konkrétan pofán röhögött. Mondta, hogy betolja... Hát nem jött össze, egy szikrányi feszültség nem maradt az aksiban... Nem baj, a főút lejt egy picit, talán ott sikerül...Hát nem sikerült... Mondta, hogy akkor jön az autóval, behúzzuk. Aha, az vicces lesz mondom... Egy trabi fog húzni... Büszkeség ide vagy oda, haza kellett jönni. Nekem azonban nincs vonószemem. Vagyis van, csak rejtett. A lökhárítón lévő kis takaró mögötti menetbe kell behajtani a vonószemet. A vonószem pedig hol van? Na vajon hol? A pótkerék alatt, természetesen. Viszont a csomagtartó zárja elektromos, tehát nem nyílt, kénytelen voltam bemászni az utastérből... Hátsó ülés ledönt, padlótálca kivesz, csomagtérpadló felhajt, pótkerék kiszed, kis műanyag zacskóból vonószem kiszed. Mindezt vak sötétben, úgy izgalmas. Aztán nagy nehezen beindult, hazajöttem vele. MOst úgy néz ki az utastér, mintha bomba robbant volna, a rádió eldobta a programokat, az óra szerint 1:27kor értem haza, az átlagfogyasztásom pedig 11,7. Mire hazaértem lement 7-re, nullázódott minden. A trabi rendszámát nem jegyeztem meg, de nagyon hálás vagyok neki. Van egy olyan érzésem, hogy páran röhögve fognak martonon mutogatni rám... De leszarom. Én voltam a hüyle, megérdemlem.

Apu kérdezte amikor hazajöttem, hogy "Ilyen hülye vagy, vagy ilyen szerelmes?" Merthogy ugye szegény autó sípol mint egy átlött tüdejű gyalogostiszt, amikor rajta hagyom a világítást, de valószínüleg Szandival beszélgethettem, hogy úgy hagytam... Hát, ez van. Lehet röhögni.