Itt is én vagyok:

IndaFotó - Kalti képei

Mi mondtuk:

2008.12.11. 19:26 Kalti

Gyorsteszt: Ford Fiesta 1.4

Címkék: teszt ford connect suzuki szerviz csere swift gyorsteszt fiesta ludwig tourneo

Az egész úgy kezdődött, hogy a Tourneo megint szervíiben volt. Nem kell röhögni, semmi baja, csak a 25 ezres kötelezőjén volt, 6,5 hónaposan. Addig is járni kellett valamivel, így apu a munkahelyéről hozott haza egy Fiestát. Cirka 130 km tapasztalatai következnek.


Anno amikor nekem néztünk autókat szóba került a Fiesta is, de végül letettünk róla, győzött a pénztárca. Azóta jártam párszor Ford szalonban, mindig beleültem, mindig megállapítottam, hogy "ejj, de jó az a kis rizsrakéta!". Most viszont vezettem is, városban, országúton, autópályán. Hát... Jó az a kis japán. DE..

 

Az 1,4-es 16 szelepes Duratec motor 80 lóerőt és 125 Nm-t állít csatasorba, a nyomatékcsúcs 3600-as fordulatszámon jelentkezik. (Swift: 92 LE, 116 Nm/4200) Érezni is, hogy jóval alacsonyabban jelentkezik a magasabb nyomaték, teljesen máshogy autózható a két gép. A Ford nyomatékból elmegy, 40-nél bírja az ötödiket, nem rángat, megy szépen. Kihúzatva változik a kép, nagyjából 5 ezerig még képes valamit mutatni, fölötte elfogy az ereje és nagyon lassan forog. 6500 környékén tilt, de egy fél életnek éreztem, mire eljutott addig a kis piros mutató. Egyértelműen a nyomatékra épít, sokkalta rugalmasabb a Swiftnél. Érezni, hogy a japán (magyar?) szívesebben pörög, ahol a Fiesta elfogy, ott még vígan forog és húz szinte tiltásig. Gyorsulásban alul marad a Fiesta, de rugalmasság terén neki áll a zászló.  Jó példa erre az M6-os érdi emelkedője: szegény Ludwigom 110-nél már épphogy csak tartja a tempót, sőt, hajlamos lassulni, ez a kis fehér mocsok meg még gyorsít. Ez azért fájt.

 

 

A két autó piacra dobása között bő 3 év van, de igazából nem nagyon érezni. Hangszigetelés terén biztosan nem, bár két oldala van minden éremnek: A Ford alul morog, nem tolakodóan, de azért jelzi, hogy dolgozik, gázadásra ez tovább erősödik és hangszínt vált, de nem zavaróan. Magasabb fordulaton sem zavaróan zajos. A Swift pont az ellenkezőjét mutatja, alacsony fordulaton szinte néma, 4000 felett érces, japános, varrógépes visításba kezd. A mindennapokban azért a Swift jobban kíméli a dobhártyákat, és kihúzatva is jobban tetszik a hangja. De ez szubjektív.

 

 

A futómű... Azt hiszem ezt nem kell részletezni, ezt a meccset a Fiesta nyeri. A Swift merevhídja messze nem olyan igényes, mint a Fiesta csatolt lengőkarja. (Elöl persze mindkettő McPhersonos.) Itt a spórolásnak a menetkényelem esett áldozatul, nagyon is. A Swift földúton pattog, dobálózik, a Fiesta pedig rugózásra is képes, kisautótól szokatlan módon. Nem hiába zengenek ódákat a kölniek futóművéről az első Focus óta. Kanyarban nem nagyon tudom megmondani milyen, a két autó, a Suzukit ugye már taglaltam, a Fiestát nem forszíroztam - nyári gumi van rajta. 

 

Mindkettőben 5 sebességes manuális váltó van a motorhoz párosítva, a Fordban rövidebb áttétellel, a Suzukiban kicsivel hosszabb. Nem nagy különbség, de a motorok karakterével együtt igen nagy a differencia. A kapcsolhatóságra egyiknél sincs panasz, pontosan jár mindkét váltókar, a Fiestában kicsit lötyögős és hosszú a váltókar, a Swift patentebb és rövidebb karral van megáldva. Részemről itt a Swift nyert.

 

Használhatóság tekintetében ismét Németország áll nyerésre, klasszisokkal nagyobb csomagtartójával, 5 ajtajával és sok kis utastéri pakolójával fügét mutat Japánnak. Zavaró  megoldás viszont, hogy a csomagtartó csak a műszerfali gombbal vagy kulccsal kívülről nyitható. Szatyrokkal megpakolva azért szívás lenne. A műanyagok minősége megegyezik, ebben a kategóriában nem is nagyon várhatunk nagy eltérést. A Ford műszeregységében zavar, hogy az üzemanyagszint és a hűtővíz hőmérséklet csak digitális vackokon olvasható le, nincs mutatós műszerük. Szerintem sokkal pontatlanabb, egyszerűen nem érzem azt, hogy annyi lenne benne, amennyit mutat. Beszálláskor kicsit mélyebbre ülünk a Fordba, és kisebb az ajtónyílás is, ami azonban nevetséges, az az ajtócsukódási hang: PAAANNGG. Pont mint egy varnyú. Rég hallottam már ilyet, a Swift tompa puffanása bizalomgerjesztőbb. Majd' elfelejtettem, meglepően kényelmes a Fiesta ülése, és igen hamar megtalálja az ember a kényelmes pozíciót - Ludwigban néha még 3500 km után is állítgatom az ülést.

Hogy melyik jobb? Nem tudom. A futómű, a nagyobb csomagtartó, a motor nyomatékossága a Ford felé billenti a mérleg nyelvét. A Swift tányérjában viszont ott van a pörgős motor, a nagyobb hely és a vagányabb forma. Nem mellesleg olcsóbb és erősebb. Ha mindenképpen választanom kell, akkor inkább a japánokhoz tenném az ikszet. Bocsi Ford, majd legközelebb.

(Elnézést a képekért, de mire délután hazaérünk sötét van. Nem volt lehetőség jobb képekre, köszönet értük öcsémnek)

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kalti.blog.hu/api/trackback/id/tr80817728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árpi 2008.12.11. 20:28:51

Hát hát kedves Kalti, igen jóra sikeredett ez a cikk. Már.már vetekszik egy igazi autós ujságiróéval. De térjünk rá a lényegre, mikor csinálunk egy régi uj swift hasonlitást? A képeket majd ha náaldleszünk, atöbbit majd megoldjuk. De a lényeg hogy hosszu hónapok után ismét irtál a blogra.:):):):):D:D:D:D

Szandi 2008.12.11. 21:22:16

Fordoktól nem kérünk bocsánatot.

Bánáti 2008.12.12. 12:14:30

pont a fiesta ajtaját kritizálod amikor a swiftét olyan erővel kell "bebaszni" mit egy WC ajtot?!

az obszcén szó idéztet volt
kimoderálni szigrúan tilos!!!!

Kalti · http://kalti.blog.hu 2008.12.14. 11:51:59

Nem biztos hogy a káromkodás miatt moderálom ki, tartalmilag nem illik ide...:D
Azért kell olyan erővel becsukni, mert van benne anyag. Nem úgy mint az Omegát, amiből már kiporladtak a kéderek.
'nyád xD

Bánáti 2008.12.23. 22:01:44

uuuu árpi vicces lenne:D

pausz vs. karton ????:D:D:D

ja kalti az én ajtomat csak meginditod és a sujátol becsukodik, de mint tudjuk a karton lehet jol van hajtogatva de sulya nincs...
süti beállítások módosítása