Sokan mondtátok, hogy írjaka November 29-én megrendezett szalagavatónkról. Amire azt reagáltam, hogy írnék én, de nem látom értelmét, hiszen valóban közelít a leírhatatlanhoz. Akármennyire húztuk a szánkat még szeptemberben, hogy "ááá, francnak van hozzá kedve", és akármennyire is nyűg volt a táncpróbák első pár alkalma, a végén csak rákaptunk az ízére. Az osztály tombolva követeli Attilától (akinek nem győzöm-győzzük megköszönni a munkáját, hogy betanította a táncokat) a további próbákat, aminek eredményeképp be is neveztünk egy tökéletesen amatőr szalagavatótánc versenyre.
A végén kellemes programként elkönyvelt próbák után eljött a nap, amikor élesben kellett szerepelnünk. Barátok, családtagok, rokonok, tanáraink előtt. Mindenki teljes erőbedobással készült, teljes erőbedobással adta elő magát, így aztán nem meglepő, hogy talán a mi táncaink aratták a legnagyobb sikert - nem akarok ezzel senkit megbántani, de dolgozik bennem az elfogultság. A végén mindenki hatalmas vigyorral, mérhetetlen jókedvvel az arcán távozott, azt hiszem senki nem bánta meg, hogy táncra adta a fejét-kezét-lábát. Aki pedig nem volt ott, nem vett részt a táncokban, az utólag bánja. Nem elég, hogy tök jó hangulatú próbákról maradt le, emelett nem zsebelhette be a közönség őszinte tapsát.
Az iskola felvételt készített a táncokról, amit Gersti volt olyan rendes és feltette YouTube-ra. Ezúton is köszi neki, az egész társaság hálás lesz neki érte, hiszen mától hivatalos web-celebek lettünk, hejj.
Mi mondtuk: