Itt is én vagyok:

IndaFotó - Kalti képei

Mi mondtuk:

2009.07.25. 21:00 Kalti

Sablon

Címkék: autó sablon opel astra ivb

Van egy Kétszínű Lancia Ypsilonunk és egy szép sárga Ford Tourneonk. Mindkettő viszonylag ritkán fordul elő az utakon, nem éppen tucatautó egyik sem, adott színekben meg pláne. Erre vettünk egy G Astrát. 5 ajtósat. Szürkét.

Nem jutott eszembe egyelőre semmi név, szóval ha valakinek van ötlete az IVB-re, örömmel veszem, addig marad a Sablon, powered by Szandi.

Hol is kezdjem... Neten találtunk a Di-fer telephelyén két autót, amiket gondoltunk megnézünk. A papír szerint 150 ezret futott dízel kombi astra már alapjáraton is okádta a kormot, a próbaútig sem jutottunk. A 110 ezret futott dízel Scénic viszont bizalom gerjesztő volt, bár látszott rajta a 8 év és a futásteljesítmény. Vezetni rémes, az ember a Holdon ül és onnan irányít egy kapszulának álcázott teherautót. A kormány ugyanis szinte közelebb van a vízszinteshez, mint a függőlegeshez, a pedálokat pedig lefele tapossuk, nem előre. Furcsa volt, de egynek jó. Aztán öcsém kiszúrta a Sablont. Neten nem volt fent, papír nem volt rajta, hát kérdeztünk.

Tegnap érkezett, 85 ezer km, 2003. augusztusi forgalombahelyezés, Di-fernél vásárolt, Di-fernél szervízelt, vezetett szervízkönyvvel, garantáltan nyugdíjas házaspártól. 1 450 000. Anyád. Próbáljuk ki. Megy egyenesen, nem ráz, nem húz, fékezésnél is szépen megy egyenesen, veszi a fordulatot, nincsenek gyanús zörejek. Kopás csak a bőr kormányon vehető észre, sehol máshol. Kívül rengeteg apró karcolás, rányitott ajtó, picit meghúzott lökhárító, meg egy fényezett jobb első sárvédő. 150-170 mikron helyett 240. Hűűűhaaaa. Di-fernél volt fényezve elvileg.

Hazajöttünk, elújságoltuk apunak, hogy mit láttunk, másnap lefoglalóztuk az autót. Kis alkudozás, kis ismerettség, kicsi válság, és máris 100 000 forint kedvezménynél jártunk. Plusz megcsinálták a műszakit, ami augusztusban járt volna le, ehhez szükség volt a két első fékbetét cseréjére is, valamint beszerzési áron kaptunk hozzá négy új nyárigumit. BARUMi jó. De tényleg Barum gumi.

Múlt hét csütörtökön mondták, hogy az autó e hét csütörtökén, legrosszabb esetben péntekén átvehető. Csütörtökön nem hívtak, apu telefonált, péntek. Pénteken újabb telefon, 3-ra mehetünk az autóért. Kííííírály.

Kis késéssel meg is érkeztünk, az úr hozta a papírokat, majd mondta, hogy van egy kis gond. A víz levert minket, naná. Lelopták a bal oldali tükörházat. MIVAN? "Tegnap előtt éjjel eltűnt róla. Tegnap volt műszakin, ott kérdezte a kolléga, hogy hol a tükörház, mi meg kerestük, de nincs meg. Nyugodjanak meg, megrendelem, lefényezzünk, jövőhéten be kéne ugrani és feldobjuk." És valóban, sérülés nélkül, hozzáértő kezek lepattintották a fényezett tükörházamat. Aztán kellett hozzá keríteni egy antennát is, mert az sem volt meg. Ma megtaláltam a kesztyűtartó botrányosan méééééééééééééééély alsó rekeszében, most már kettő is van. Majd ha megyek a tükörházért akkor visszaadom nekik, lássák mennyire jófej vagyok.

Az átadáshoz azért még hozzátenném, hogy nem volt se lemosva, se kitakarítva úgy Isten igazából. Jó, tudom, menjek a picsába a szőrszál hasogatásommal, de azért feltűnt. A Di-ferrel nem első alkalommal van dolgunk, eddig nem voltak ilyen problémák. Nem jellemző rájuk ez a szedett-vedettség.

Szépen bepakoltam a cuccaimat az autóba, aztán uzsgyi Délegyháza.Tegnap meg ma összesen 109 km-t mentem vele, túl sok tapasztalat egyelőre nincs az autóról, de pár dolog mindenképpen szembetűnő volt, már ez alatt a pár km alatt is. Csendes. Csendesebb mint a Suzuki volt, pedig már az is igen kellemes volt a fülnek. Egyedül a futómű tompa dobbanmásai azok, amik erősen belerondítanak az idilli képbe, de nem zavar különösebben.

A helyemet könnyen megtaláltam, jelentős állítgatás nélkül sikerült kényelmes pozíciót felvennem. Az autó pont rám van méretezve, nem nyomorgok sehol, a jobb lábamat nem nyomja a középkonzol, Karcsi valószínűleg már csak cipőkanállal fér be, de nekem nagynon is kellemes. Minden pedál könnyen jár, a kuplung meglepően könnyű, de ez nem válik hátrányára. Jól érezhető a fogáspont, nem probléma csak kuplunggal elindulni és csorogni. E téren az egyetlen dolog ami feltűnt, hogy mintha kicsit közel lenne egymáshoz a kuplung meg a fék. Szerintem csak szokás kérdése, bár a Lancia után nekem már bármilyen pedálrend elfogadható.

Felszereletségét tekintve szinte "fullos" az autó. Ködlámpa, digitklíma(!), elektromos ablak, tükör, állítható kormány-és ülésmagasság. Az egyetlen hiányzó dolog a CD-s rádió, arra majd kitalálok valami költséghatékony megoldást, a gyári fejegységhez ragaszkodom, nem fogok bele 15-ért venni valami teszkósat. Egy részt az nem kommunikál a központi kijelzővel, másrészt hogy nézne ki? Vannak erre nagyon jó medolgások, meg körülnézek.

A digitklíma ritkaság a G Astrákban, kiváncsi voltam rá. Kellemesen csalódtam. Gyorsan lehűti az utasteret, nem túl lármás, könnyen kezelhető. 21-22 fok az a hőmérséklet, amit utána állítgatás nélkül is kellemesnek és állandónak érzünk. Ami viszont meglepett, hogy a klíma igen erősen befolyásolja a menettulajdonságokat. Nem volt jellemző a Suzukira, de a Fordnál és a Lanciánál sem érezhető - igaz, utóbbi kettő dízel. Szóval combosabb előzés előtt lehet, hogy érdemes kikapcsolni a légkondit, mert szükség lehet az elkóborló lovakra.

Egyébként a ménes 90 tagú, szűk 1400 kobcentiből. Érdekes motor, teljesen más karaktere van, mint a Suzukinak volt, de szokható, meg egyelőre nevelés alatt áll. A nyugdíjas házaspár sztori hihetőnek tűnik, az első kilométereken botrányosan lusta volt az autó, odafele és hazafele kicsit túrtam neki, és érezhető hatása van, kezd magára találni. Holnap megyünk Tatára, még kicsit alakítunk rajta, aztán szerintem jó is lesz. Furcsa, szokatlan idegesítő, nem is tudom micsoda igazából, hogy mocskosul lassan ejti vissza a fordulatot. Ez normál fordulatszám tartományoknál nem feltűnő, kihúzatva azonban meglepő tud lenni. Arra, hogy egyedül elmászkáljak vele, a magam stílusában pont elég lesz ez a 90 ló, és 125 Nm. Országúton még egész jó tempót tudunk menni, 100-ról nagyon szépen gyorsul, itt van kellő fordulata - kicsivel 3000 feletti értéket mutat a fordulatszámmérő. Autópályán még nem voltam vele, de nem is nagyon fogom ott használni, de a 130 valószínűleg kellemes utazótempó neki -megjegyezném, itt már közel 4000-et forog. 

Hát, így elsőre ennyi. 110 km nem sok, de mostmár tudjátok mivel is járok. Majd később átfogóbb, több tapasztalatot tartalmazó poszt kerekedik a dologból, meg persze ha bármi történik folyamatos lesz a tudósítás.

Ja igen, az előző tulaj bennefelejtette két kazettáját. Örültem neki, továbbra is azt állítom, hogy a tökéletes autózós zene valami fasza kis rock. Aerosmith. Vagy attól függ, ki mit talál az utasülés hátulján lévő zsebben...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kalti.blog.hu/api/trackback/id/tr321268185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása