Itt is én vagyok:

IndaFotó - Kalti képei

Mi mondtuk:


2010.03.21. 19:19 Kalti

Új képek Belga Béláról

Címkék: képek béla astra ercsi ivb

Szólj hozzá!

2010.02.07. 16:23 Kalti

Kilencvenszertízaharmadikon

Címkék: béla opel astra ivb

Kerek számhoz érkezett szeretett Bélám, mostmár ugyanannyi ezer km van benne, ahány lóerőt mozgosítani képes az 1,4-es erőmű. Micsoda fondorlatos megfogalmazása annak, hogy 90 ezer km van benne.A következő hetekben ellátogat majd szervízbe is, hiszen 90 ezer km-nél aktuálissá…

2 komment

2009.11.30. 14:04 Kalti

Hajónaplónak...

Címkék: napló tapasztalat astra ivb

Eléggé ütős-vágós hónapra sikerült ez a November IV. Béla számára. A szokott 5-600 km-nél kicsit több került bele, szűk egy ezres, nem éppen kímélő stílusban. Látszik ez persze a fogyasztáson is, meg rá kellett jönnöm pár dologra. Amit tudtam eddig is mondjuk, de most…

Szólj hozzá!

2009.11.15. 15:15 Kalti

Béla

Címkék: béla opel led astra téligumi iv.bela helyzetjelző szivargyújtó

Nem szimplán Béla, IV.Béla. Bizony, végre lett neve az Astrának, október közepe óta Negyedik Béla névre hallgat. (Gyengébbek kedvéért IVB a rendszámom, IV. Béla, tessék szépen asszociálni.) Szóval megoldódott a névadási probléma. A hirtelen jött fagyok miatt a…

Szólj hozzá!

2009.08.05. 11:17 Kalti

Jól megszivatott

Címkék: opel szerelés astra kézifék ivb

Ültem az autóban a viszonylag sík talajon és mintha nagyon nagyon lassan csorogna odébb IVB. Hoppá, nem húztam be a kéziféket - futott át az agyamon és rögtön nyúltam is a karért. A karért, ami már megfelelő állásban volt. Oké, húzzuk feljebb, megállt az autó. Be kell…

Szólj hozzá!

2009.07.30. 21:49 Kalti

Egy hetes lett IVB!

Címkék: hibák opel tapasztalat astra ivb kartámasz

Bizony, mire ezt olvassátok, addigra egy hete van nálam az Astra. Belerepült laza 700 km, igaz, ebből csak 500 az én érdemem, azonban rengeteg információt sikerült begyűjteni ez idő alatt az autóról. Mivel is kezdjem? Kezdem a jóval.Csendes, kényelmes. Macskaköves úton se zörögnek…

8 komment

2009.07.26. 20:48 Kalti

Indafotón az Astra!

Címkék: képek opel indafoto astra

Tegnap estétől aktív az Astra galériája Indán. Délután, gyorsan előtt képek, majd lesznek rendesen beállított, normális háttérrel készült képek, nem csak az unalomig ismételt udvar. Addig is legyen elég ennyi. Katt a képre.

Szólj hozzá!

2009.07.25. 21:00 Kalti

Sablon

Címkék: autó sablon opel astra ivb

Van egy Kétszínű Lancia Ypsilonunk és egy szép sárga Ford Tourneonk. Mindkettő viszonylag ritkán fordul elő az utakon, nem éppen tucatautó egyik sem, adott színekben meg pláne. Erre vettünk egy G Astrát. 5 ajtósat. Szürkét.Nem jutott eszembe egyelőre semmi név, szóval ha…

Szólj hozzá!

2009.06.16. 18:23 Kalti

Törne le a keze...

Címkék: isuzu olaj anyád f caravan astra szűrő kendács kókány olajcsere tömítés

Múlt hétvégén (vagy talán az előtt?) megkért Ibi, hogy vessek véget az olajcsöpögésnek, amit az Astra produkál huzamosabb ideje. Korábban tettünk már rá egy kísérletet, amivel ha megszüntetni nem is, de csökkenteni tudtuk az olajcsöpögést.Karcsitól megrendeltem az…

4 komment

2009.03.02. 17:14 Kalti

Az autó, mint használati eszköz állapota

Címkék: teszt kosz szemét opel takarítás diesel caravan astra turbodiesel

A napokban tesztelt Astráról tudni kell, hogy hogyan került hozzám. A tulajnak - nevezetesen a szomszédunknak - felajánlottam, hogy kitakarítom a hónapok óta porszívót nem látott autót, cserébe megyek vele egy nagyobbacska karikát. Láttam az autóban uralkodó állapotokat, gondoltam…

1 komment

süti beállítások módosítása