kaltiBLOG

Nyehehehe:D

Holnaphoz egy hete indultunk Velencébe. Gyengébbek kedvéért február 13-án, igen, péntek volt, én meg buszra ültem a hóesésben és a viharos szélben. Óójaj. Kaptam ugye az infót, hogy lehetőség van egy velencei hétvégére, ráadásul nem is túl drágán, minimális járulékos költséggel. Szandi pedig tartós Olaszország és Velence mániás, így egyből adta magát a helyzet: 13-án megyünk!
(A képekre kattintva indafotora juttok, ahol az összes képet megnézhetitek.)

Este kilenckor indult a busz, az odaúton persze alig aludtam, meg elég sokáig beszélgettünk is. 20 perces szeletekből összehoztam nagyjából három órányi alvást, mondhatom kipihent voltam, mire 7 körül megérkeztünk Punta Sabbioni-ba. Punta Sabioni lényegében egy buszkikötő, ide érkezik a sok túrista, itt szállnak hajóra (ezekről később bővebben) és utaznak át Velencébe. Megváltottuk a 16 eurós napibérletet, majd hajóra szálltunk. Háromnegyed nyolckor már a galamboktól megtisztított Szent Márk téren voltunk, ekkor kicsit még csípős volt a reggel, cserébe első osztályú napfelkeltét nézhettünk végig.

Az utóbbi néhány évben rájöttek az olaszok, hogy nem jó az a sok galamb a Szent Márk téren. Amelett, hogy a túristákat zavarják az elpofátlanodott szárnyasok, nem tesznek jót az épületeknek sem. Székletük erősen savas, így a szoborokat, épületeket csúnyán megmarja, emelett csőrükkel is folyamatosan rombolnak. Az állandó csipegetés miatt tele van apró lyukakkal a "padló" és a szobrok töve. Úgy tudom ultrahangos rendszerrel űzik el őket, olyannal, amilyennel a repülőterek légterét madártalanítják.

Drága egyetlen privát idegenvezetőm gyorsan kitágította az agyamat a térrel és tartalmával kapcsolatban, majd megkezdődött az egész napos séta. Velence kis utcái végeláthatatlanok, bonyolultabbak a leggondosabban megtervezett labirintusnál is, le a kalappal a helyiek előtt, akik képesek itt tájékozódni. Szűk utcák, tele boltokkal (nagyrészt ruha és édesség) és persze mind ugyanúgy néz ki. Egy idő után gőzöm sem volt már arról, merre lehetünk, pedig úgy érzem egész jó tájékozódási képességgel áldott meg a sors. Nincsenek merőleges sarkok, megegyező hosszúságú utcák. Minden csak oda van dobva. Pont a kuszaságától lesz meg a varázsa, teljesen a hatalmába keríti az embert. A magas házak miatt vajmi kevés fény jutott be, mégse érezte magát bezárva az ember. Fene tudja miért.

Szóval a nagy bóklászást egy kis kirakatozással és boltlátogatással fűszereztük, majd elkezdtük keresni a Rialtot, Velence legnagyobb hídját. Nagyrészt ki volt táblázva, hogy merre is van az átkelő, olykor mégis elmaradt az útmutató és akkor csúnyán meg voltunk lőve. De meglett. Ekkorra már kezdett gyűlni a nép, sűrűsödtek az emberkék az utcákon. A Rialto után elindultunk csakúgy, e közben sikerült kicsit eltévedni. Az utcatáblák alapján ne akarjunk tájékozódni, lehetetlen. 4-5 soros utcanevek, sok szinte ugyanolyanok...Lehetetlen. Egyébként az utca táblák festve vannaka falakra, nem felcsavarozva, mint nálunk. Előnyét - a különlegességet leszámítva - nem nagyon látom. A nagy kolbászolás közepette megtaláltuk Velence nyóckerét. Bizony, itt se fenékig tejfel minden: kutyaszarok, szemét (ez egyébként mindenhol), iskola, málló vakolatok... Élet a Szent Márk téren túl. Ez olyan 11-12 óra fele lehetett, erősen vágytunk már valami melegre meg egy kis koffeinre. A véletlen folytán sikerült megtalálni Szandi kedvenc kávézóját, ahol egy tényleg állat fazon szolgált ki minket 3 eurós capuccinoval és forró csokival. A melegedés után ismét elindultunk, újra a Szent Márk tér felé, ekkor azonban már olyan mennyiségű ember volt, hogy elő jött a tömegundorom, szorgalmazni kezdtem hát, hogy szálljunk vaporettóra és húzzunk át Lido szigetére.

Ha már itt vagyunk: A vaporetto az a hajó, amivel Punta Sabbioniból is jöttünk. Lényegében ez egy vizibusz,mely menetrend szerint közlekedik, rengeteg megállóval és elég sok járattal. A napi bérlet valójában 12 órás, megvásárlás után bármikor érvényesíthető, és onnan kezdve pörög az óra. Az érvényeség ellenőrzésére minden megállóban 2-3 készülék szolgál. Zárójelben jegyezném meg, hogy annak ellnére, hogy vízen közlekednek, sok a fel és leszálló, halál pontosak. Ha 18:31-re van írva az indulás, akkor 18:31kor indul, egy perccel se később. Itthon ezt miért is nem lehet kivitelezni?

Lido szigete már kevésbé nyüzsgő, mint Velence, bár közrejátszhat ebben az is, hogy pont szieszta időben jártunk ott. Itt azonban már vannak autók, kétsávos utak, és az egész modernebb hatást kelt, mint Velence. Lesétáltunk a tengerpartra, ott elbohóckodtunk 1,5-2 órát. Az egész partot 5 centi kagylóréteg borítja, fáj az ember szíve minden egyes lépésnél, hiszen gyönyörű házak tucatjait semmisíti meg. A tengerpart után még sétáltunk egy kicsit, aztán vissza indultunk a kiindulási ponthoz, Punta Sabbionihoz, ahol várt minket a busz. Este 10-kor hazaindultunk, immár jóval többet aludtam a buszon. Olyan 7 körül érkeztünk haza, kicsit tettem-vettem, majd féldélben bevágtam a szunyát. Most jutottam el odáig, hogy poszt készüljön, a 280 kép publikálható része már felkerült indafotóra, most pedig ide is feldobok párat. Hogy milyen volt? Fantasztikus. De tényleg. Életem talán legjobb szombatja volt. Talán jövőre visszanézünk.

Mint azt már tegnap mondottam volt, felkerültek Indafotóra a Ludwigról készült képek. A képre kattintva megnézhetitek őket.

Oké, oké, értelmetlen poszt. Csak hát ha egyszer unatkozok, akkor neki állok posztolni, ez van. Nem beszélve arról, hogy ezzel is nő a februárban megjelent posztok száma.

Szóval itt a sokat emlegett domborútükör, csak, hogy lássátok miről is beszélek pontosan. A képen rajta van minden előnye és hátránya. Hátránya, hogy szinte lehetetlenné teszi a hosszirányú távolság felmérését és nagyon kicsinyíti a képet, előnye, hogy a sima tükörben nem látható, teljesen a Ford mellett álló Swift nagy része láthatóvá vált. Ez azért forgalomban nagy áldás...

Ha már Ford, itt egy link a Totalcarra. A hír szerint ááámerikába indul a Connect sorozat, elsőként a kisteherautó. Más az eleje és más a műszerfal, hogy az amcsi gyomor könnyebben megeméssze. Kívülről szerintem hátrányára változott, oda a szeretett robosztussága. Belülről pedig személyautósabb lett, ami kinek előny, kinek hátrány, nekem minden esetre tetszik. Igaz, sok a házon belüli lopott elem, így például a műszeregység a Fusionből és a most leváltott Fiestából, a rádió környékén lévő 3 kapcsoló pedig a leköszönt Mondeoban is megvolt. De ettől függetlenül barátságosabb lett belülről. De döntse el mindenki maga.

Na jó, azért eddig sem álltunk távol egymástól. Drága barátaim/ismerőseim/rokonaim és az én érdeklődési köröm megegyezik, a gondolat menetünk sokszor közel azonos. És még sorolhatnám, legyen elég annyi, hogy 3,5 éve napi 6-8 órában zabáljuk egymás idegeit. És nem unjuk egymást. Szóval, Árpi még tavaly megvette a Kis Pirost (rövidesen elkészülhet a róla szóló poszt), nekem meg itt van Ludwig. Még nyáron lőttem róla egy sorozatot, egy részét már láttátok itt a blogon, a teljes képanyag feltöltése jelenleg is folyamatban, indafotón megtekinthetitek majd őket. Árpi kihasználva a jó időt, szombat este tette ugyanezt, melyből egy sajnos csak darab lett igazán jó, a többi  homályos lett, valószínűleg a lassú zársebesség (kevés fény) miatt. (Ebből következik, hogy állvány nélkül nem lehet kellően mozdolatlanul tartani a gépet, megremeg az ember keze.) Nem beszéltünk össze, Árpi talán nem is látta az én teljes sorozatomat és mégis; tessék megnézni a két képet. Szerintem vicces:D. Ekkora állatok vagyunk, hogy már véletlenül is (közel) ugyanúgy fényképezünk. Réééémes. 

Az osztályban oly sokszor merül fel a milyenautónkvolt téma. Ma apuval nézegettük, hogy melyik autónk mettől meddig volt meg, majd neki álltam képeket keresni.

Swifttel kezdtünk... Illetve ez volt az első saját autónk. 1.0 fapad. Talán kalaptartó meg hátsó szélvédőfűtés volt benne. Túl sok emlékem nem fűződik hozzá, amikor ide költöztünk Tatabányáról, akkor még ezzel jöttünk. 1994 Júliusa és 1996 Decembere között szolgálta kis családunkat. Ezzel viszont van egy kis baj. Ugyanis nincs róla egyetlen egy képünk se. Sehol. Muszáj voltam neten keresni, ezt az egy darabot találtam. Ilyen volt a miénk is, csak alufelni és hasznaltauto.hu felirat nélkül. Aztán '96 12. havában megváltunk tőle, vettünk egy Astrát...Apu és én is egyszer láttuk azóta. (FDR-099)

1.4 Start. 60 LE, full fapad, az egyetlen értékelhető extrája talán a gyári rádió volt. Utólag persze került rá pár dolog, 4 alufelni, szép tetőcsomagtartó spioler (tényleg szép volt), meg ködlámpa. Három és fél év alatt 72 ezer km-t tettünk meg vele. Az első autóvezetős probálkozásom is ezzel az autóval volt, a sarokról "vezettem", elég érdekes stílusban ha jól emlékszem. Nem sok kép van róla, inkább videókon bukkan fel, így itt még csak a "gyári" állapotban látható. Azóta láttuk párszor, sőt, visszakerült a faluba, aztán utoljára úgy 7-8 éve láttam, Miskolcon. (A képeken nézzétek a ház és az udvar akkori állapotát!:D)(GXY-612)

Ez időben apu egy Skoda Forman Plus-szal járt, meg én is azzal jártam pestre suliba, itt már azért több az emlék. Öcsém keresztapja megrögzött bagós, akkoriban elég sokat autózott apuval, így a kesztyűtartón volt egy dohányozni tilos matrica. No meg egyszer kigyulladt alattunk hazafele. Szakadó esőben, persze. M1-M7 közösön kis rángatás, de aztán ment tovább, majd egyszer csak puff, leállt. Legalábbis így emlékszem. Apu felcsapta a géptetőt és látta, hogy nagyon fényes az aszfalt a kocsi alatt. Lényeg a lényeg, a katalizátor porcelán szűrője összetört, ettől eldugult a rendszer és szépen kigyulladt a katalizátor. Egy mentőautó állt meg és adott poroltót, ha jól emlékszem. Én meg másodikos voltam és ültem a szalagkorláton a leállósávban, jó messze az autótól... A képről annyit, hogy jelenleg is ezen a helyen áll apu autója, mondjuk jelenleg az enyém. Csak azóta került fölé tető, alá padló.  Soha nem láttuk többé. (EYB-740)

Az Astra után ismét rövid Suzukis kitérőt tettünk, 2000. áprilisában vettünk egy Wagon R+-t. Akkor még teljesen új volt, a miénk nagyjából benne volt az első 10 átadott autóban. Szép volt, jó volt, kapott CD-s rádiót és ködlámpát, meg króm kipuff véget, és króm dísztárcsát. (nem röhög, akkoriban nem volt divat a krómdísztárcsa, határozottan jól nézett ki a sötétkék autón). 9 hónapnyi billegés után eladtuk, autópályán használhatatlannak bizonyult, meg kicsi volt a csomagtartó is, két kisgyerekhez. (Akkor voltunk 7 és 10 évesek.) Nem mellékesen ekkor jelent meg a Renault Thália, Elmentünk, mengéztük, kipróbáltunk és két hét múlva megrendeltünk egy Scénicet. A kép az eladás előtti utolsó percekben készült. Azóta nem láttuk, soha. (HFL-278)

KÖzben, ha jól emlékszem '98-ban a Skoda ment, egy Berlingo pedig jött. Jó kis autó volt, nem volt semmi baja, talán csak a riasztó meg a fűtés rakoncátlankodott. 8 évesen imádtam, hogy a rádiót lehajtható, csillapított rugós fedlap takarta, aaaahh. Eladás után egy ideig kísérőautó volt, kép is csak akkor lett róla, amikor meglátta apu az utcán. Néha-néha látja valaki, mára civil lett, fényhíd és matrica nélkül. Egyébként pár dolog változott rajta, miután eladtuk: fólia hátra, cserés az első lökös, és teljesen más ködlámpák vannak rajta, nálunk nem ezekkel futott. Jut eszembe, volt napfényteteje! No, nem a fényért, hanem az ajtók csukhatóságáért, meg a szellőzésért. Mint mondtam, néha látjuk. (GWF-282)

Szóval megrendeltük a Scénicet, beletekertünk 27500 km-t, és eladtuk bő két évesen. Meguntuk, hogy állandóan baja volt, gyújtótrafó, akksi, valami mindig volt. Nem mellesleg gyenge is volt, DE! Ez volt az első klímás autónk! Megbízhatatlanságát leszámítva szerettük, mert kényelmes volt, 3 különálló, kivehető, dönthető hátsó üléssel rendelkezett. Tökéletes családi autó. Ráadásul jól is fogyasztott, országúton simán eljártunk vele 6(!) literrel. Tényleg. A kép balatonlellei, nyaralás alatt készült. Az alufelni és a spoiler gyári csomag. Azóta soha nem láttuk. (HNW-580)

2003 Májusában, a Berlingot leváltandó került hozzánk a Combo, amiről a blogon már írtam, így nem részletezném. Ha ment, jó volt, sokat fogyasztott és rohadt. Aztán idő előtt elhalálozott, utána már a Nagy Sárga jött és azóta is van. (INH-263)

Szintén 2003-ban eladtuk a Scénicet. Megvettünk életünk eddigi legjobb autóját, a Corollát. 5 év, 100.000 km lényegében hiba nélkül. Nyugalomban, kényelemben. Bővebben már írtam róla korábban. Azóta is verjük a fejünket a falba, hogy eladtuk de ennek idióta és nehezen elfogadható oka van, lényeg az, hogy már nincs szegény. Apu talán látta eladás óta 1-2 alkalommal. 2008-ban eladtuk és megvettük a Lanciát...(ISZ-403)

Nos, ennyi lenne röviden. Közben volt sok autó, amik pár hétre nálunk voltak, apu munkatársai hagyták gyakran nálunk az autókat. Cordobák, Ibizák, egy Land Rover, egy Proton 416, meg talán Rover is volt nálunk. Csak egyről van kép, erről a kis zöld 306-ról.

Nem reprezentatív, nem lesz látványos eredménye, viszont szükségem van a véleményetekre, mégis csak ti vagytok A Nagy Közönség. Szóval a kérdés, hogy melyik volt a legjobb általam fémjelzett autóteszt a blogon. Kettőt kéne kiválasztani, a válaszokat a kommentek között várom. Nem várhatom tőletek, hogy emlékezzetek mindre, így az alábbi linkekre kattogva átfuthatjátok őket kronológiai sorrendben. Vasárnap estig várnám a "szavazatokat".

Köszönöm szépen, további szép estét mindenkinek. Holnap már PÉNTEK!

Lancia Ypsilon 1,3 Multijet

Ford Fiesta 1.4

Ford Fusion 1.4 TDCi

Suzuki Swift 1.3 (Ludwig)

Ford Tourneo Connect 1.8 TDCi

Opel Combo Van 1.6

Toyota Corolla 1.6

Na jó, hal nem volt, viszont egy jól kinéző rántotta azért befigyelt. Drága elvetemült osztálytársaim, és barátaim, rokonaim előre megfontolt főzést hajtottak végre... A suliban. Órán. Na jó, csak elvileg órán, nulladik ideje alatt összepattintották a villanyrezsót, előkapták a szalonnát, tojást, paprikát, kenyeret, meg egy serpenyőt. És bumm, így lett a csokapik rántotta. Finom lett, megkóstoltam, azonban egy valamit sikerült levonnom a dologból: villanyrezsón főzni baromi szar, lassú egy kicsit a folyamat. Egy kis étvágygerjesztő, így vacsora idő környékén:

A reggeli készülődés után elindulsz, nyúlsz a kopott, egyszerű kulcsért. Már rég nem a gyári, elveszett, de csináltattál a Mister Minitben, hisz neked nincs beépített indításgátló, teszel a kódos kulcsokra, csak röhögsz azon aki szív vele. Nyikorogva jön a lift, idő míg felér a hetedikre.

Lemész, meglátod szegényt. Le kéne már fényezni azokat a javítóíveket, nagyon csúnya így. Meg a motorháztetőt is fel kéne polírozni, elég napszítta. No meg a küszöbök... Három hónap múlva műszaki, így nem megy át. Van egy kis anyag a lyukak körül, ezt még a haver se tudja átrugdosni. Peregnek a tízezresek a szemed előtt, amit a lakatosnál hagysz majd. Közelebb csoszogsz, megnyomod az ezeréves távirányítóját a riasztónak, hatalmasat visít és villog. Tuti, hogy az egész lakótelep felkelt már. Pedig még be se indítottad. Kinyitod... Illetve kinyitnád a csomagtartót, de megint szétesett a zár. Majd hétvégén megcsinálod, bedobod a táskát jobb egyre. Beülsz, indítózol... És semmi. Újra próbálkozol, megint semmi. Megint lemerült az a kurva akksi, szidod magadat, hogy miért nem szánsz már rá 15 ezret. Végül is 8 éves, kiszolgált, nem? Kiszednéd az akksit, hogy le vidd a pincébe, de a szerszámosláda a csomagtartóban van. Visszamész a lifthez, fel a hetedikre, magadhoz veszed a pincekulcsot. A pincében leszeded a töltőről a csere akksit. Ugye, hogy kéne már egy másik? Egy jó, a két szar helyett. Csak 15 ezer. Találsz egy fogót is, gyorsan kicseréled az akksikat, a lemerültet le a pincébe, hátha holnap reggel megint akció van. Végre beindult. Most már tuti ébren van a lakótelep, pedig megvetted már az új kipufogót, csak még nem volt időd kicseréltetni. Ma is el fogsz késni, 25 percet kúrtál el az akkumulátorokkal. Szóval lyukas kipufogóval elcsattogsz a panelerdőből.

Útközben észreveszed, hogy tiszta kosz a kezed. Meg az ingedet is összebasztad, gratulálsz magadnak. A forgalom ritmusát tudod tartani, csak az a rohadt kipufogó ne lenne olyan hangos, mindenki boyracernek néz, pedig csak haladnál. Pirosat kapsz, megállsz. Egyszer csak a motor is. Néma csend száll az utastérre, csak Elvis zörög egy kicsit a műszerfalon. Utálod, de anyád vette, nem dobhatod ki. Imádkozol, hogy újra el tudd indítani, különben megköveznek itt a középső sávban. Elindul, hatalmas olajfelhőt köp a mögötted álló elé. Biztos szidja azt, aki Elvist a műszerfalra rakta.

Beérsz végre a munkahelyre. Mélygarázs, naná, üvölt az a szemét kipufogó. Legszívesebben kiszállnál, és tolnád, de az talán még cikibb. Beállsz a helyedre. Csak neked van saját helyed, senki nem akar ott állni, ahol te szoktál. Csupa olajfolt, meg víz, meg talán rozsda. A takarító is állandóan beszól, te meg visszaszólsz, hogy akkor vegyen neked jobbat. Ezt két-három naponta eljátsszátok. Felmész az irodába, sietsz a mosdó felé, nehogy valaki meglássa a retkes kezedet, és megint rajtad röhögjön mindenki. Nem jött össze, a főnököd jön ki a mosdóból. Végignéz rajtad, lerí rólad, hogy most érkeztél. Nézi az órát... 8.39. A lebaszást megelőzendő, kezet nyújtasz. Persze, még mindig koszos. Rosszallóan nézi a főnököd, aztán szótlanul elmegy. Neked meg fő a fejed. Eldöntöd, hogy ha hazamész, feldobod a netre azt a roncsot, veszel egy rohadt bérletet. Végül is csak 20 perccel több az út ha tömegközlekedsz. Anyádékhoz úgyis ritkán mész vidékre, pár alkalommal még a vonat is poén.

Lejárt a munkaidőd, elindulsz a mélygarázsba. Meglátod azt a viharvert pléhdobozt. Megesik rajta a szíved, hazáig azon agyalsz, hogy mégse adod el. Végül is jó ez, nem? Szereted a szagát. Ha lenne időd, szeretnéd szerelni is. Egész jól megy. Kinézel magadnak valami nagymamát a lámpánál, legyorsulod, hogy tudd, tényleg jól megy. Számolgatsz is közben, rájössz, hogy durván egy kilót kéne most beleölnöd a gépbe. Ha a haverod megcsinálja olcsón, elvileg régóta haverok vagytok, te is segítettél neki költözni. Hazaértél, tudja az egész lakótelep, megint tőled hangos. Az erkélyről még vetsz rá egy utolsó pillantást, aztán elnyeli az éjszaka. Te lefekszel és 15 perccel előbbre állítod az ébresztőt, hátha reggel megint meg akar szívatni.

Másnap felkelsz, megint nyúlsz a kulcsért, leliftezel a hetedikről... Nincs ott. Valami pöcskenőcs ellopta. Azt a roncsot? Épeszű embernek minek az a szar? Kétségbeesel. Telefonálsz mint az őrült, beszólsz a főnöknek, hogy ma nem mész dolgozni. Hiányzik az a szar. Egyfolytában villog a szemedben a sok visszajelző lámpa. Állandóan világítottak, de olyanok voltak, mintha kacsintottak volna. Provokálóan, de kacsintottak, tudták, hogy ott vagy. Jönnek az emlékek... Amikor pecázni mentetek, és kiborult a halas vödör a 40 fokban. Meg amikor felhasalt a földúton. Igen, akkor amikor futómű állításra kellett vinni utána. Könny szökik a szemedbe...

Délután csörög a telefonod, a rendőrök hívnak. Megtalálták az autódat. Porrá törve. A feje tetején állva leltek rá, kitört jobb első kerékkel, 4 utcával odébb. Ülsz a konyhában, rágyújtasz és elmorzsolsz még pár könnycseppet. Azért csak szeretted. Azonnal rohansz a gép elé és használt autókat keresel, 150 ezerért...

Na már most. Szeretnék megkérni mindenkit arra, hogy ha kommentel, ahhoz a poszthoz tegye, amelyikre vonatkozik. Csak azért, hogy átláthatóbb legyen a dolog, rend a lelke mindennek. Tudom-tudom: A zseni átlát a káoszon. Mi kis emberek vagyunk. Tényleg köszi.